#ellenzéki előválasztás 2021

Gyurcsány: Addig vagyok nyugodt, amíg szidalmaznak, ütnek és bántanak
 

Gyurcsány: Addig vagyok nyugodt, amíg szidalmaznak, ütnek és bántanak

Gyurcsány Ferenc pártelnök többször említette Márki-Zay Péter nevét a DK tizedik születésnapján. Pártjáról azt mondta: nem a zsarolás koalícióját építik. A 2022-es választások után szerinte „olyan együttműködés lesz, amilyet az ország még nem látott”, de megjegyezte: „törvényt hozni és kormányozni két különböző feladat, felelősség és horizont”.

hvg.hu hvg.hu

Lendvai Ildikó: Mit csinálunk, ha másnap lőnek a Kossuth téren, igazuk teljes tudatában?
 

Lendvai Ildikó: Mit csinálunk, ha másnap lőnek a Kossuth téren, igazuk teljes tudatában?

Politikai okokból nem lehet feles többséggel érvényteleníteni kétharmados törvényeket – mondta a hvg360-nak Lendvai Ildikó. Az MSZP korábbi elnöke szerint ugyanis nem lehet olyat csinálni, ami halálra hergeli és bizonyos fokon joggal sérti a fél országot. Miért állt be Márki-Zay Péter mögé? Kiktől kellett megtisztítani az MSZP-t? Hol hibázott az ellenzék? Interjú.

Windisch Judit Windisch Judit











Sötét ló, politikai fenomén, elképesztő idegek – próbálják megfejteni Márki-Zay titkát
 

Sötét ló, politikai fenomén, elképesztő idegek – próbálják megfejteni Márki-Zay titkát

Miért mondja el annyiszor Márki-Zay Péter, hogy hétgyermekes, keresztény, konzervatív politikus? Milyen fogásokkal operál még? Mit látnak benne a választók, hogyan tudott ekkorát nyerni? Ezekre a kérdésekre adunk választ elemzésünkben Márki-Zay Péterről, a közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltről, akinek személye és személyisége meghatározza a következő fél évet.

Windisch Judit Windisch Judit

A kérdésben Bárdos András vendége Karácsony Gergely: „Aki kiugrik, az másnapra politikai hulla”
 

A kérdésben Bárdos András vendége Karácsony Gergely: „Aki kiugrik, az másnapra politikai hulla”

„Én vagyok a híd" – vázolja az ellenzéki összefogásban betöltendő szerepét a miniszterelnök-jelölti versenyből Márki-Zay javára kiszálló főpolgármester. Bárdos András új műsorában Karácsony rendkívül személyes hangvételben mondja el, miért és hogyan hozta meg a döntését, miként élte meg az azt követő napokat, valamint hogy bízik-e most Márki-Zay Péterben.

hvg360 hvg360




Az elmúlt négy választás leckéje, hogy az ellenzék nem eshet szét, ha nyerni akar
 

Az elmúlt négy választás leckéje, hogy az ellenzék nem eshet szét, ha nyerni akar

Három évvel ezelőtt még egymást marták az ellenzéki pártok a Fidesz-kétharmad mellett lecsorgó országgyűlési székekért, 2022-ben viszont egy ellenzéken kívüli arc mögött sorakoznak fel, miután a választók világossá tették, hogy rendszerváltást csak összefogás és megújulás révén akarnak. Megnéztük és vizualizáltuk a legutóbbi országgyűlési, európai parlamenti, önkormányzati és ellenzéki előválasztás eredményeit – így erősödött meg látszólag az ellenzék, és borultak fel a belső erőviszonyai 2018 óta.

Kacskovics Mihály Béla - Nagy Iván László - Nyusztay Máté Kacskovics Mihály Béla - Nagy Iván László - Nyusztay Máté